FN Blog / Világnapló / Obama és Izrael
Nyomtatás Betűméret
Obama és Izrael 2009-07-31 10:04:50
Obama vagy bátor és jóhiszemű, de naiv politikus, vagy van elképzelése arról, mit kell tennie, ha az általa javasolt kétállami megoldás kudarca bekövetkezik.

Mint arra a Világnaplót elindító bejegyzésemben már rámutattam, „jelenleg a tág értelemben vett Közel-Kelet a kritikus geopolitikai térség”.

Ezen belül pedig Izrael – az Egyesült Államokkal, a világ vezető hatalmával fennálló különleges kapcsolatai miatt – a kritikus ország. Ezért is érdemes odafigyelni a londoni The Economist online kiadásában július 21 és 31 között lezajlott nagyon érdekes és tanulságos vitára Amerika és Izrael kapcsolatáról.  

 

Az elfogadásra javasolt tézis, amelyet vitára (és szavazásra) bocsátottak, a következőképpen hangzik: „Úgy véljük, hogy Barack Obama Amerikája most tisztességes alkusz (azaz: becsületes közvetítő) Izrael és az arabok között.”

 

Daniel Levy, a jelenlegi adminisztrációhoz közel álló washingtoni The New American Foundation Middle East Task Force nevű projektjének igazgatója, aki az izraeli Miniszterelnöki Hivatal különleges tanácsadójaként jelentős szerepet játszott az 1995-ös és a 2001-es izareli-palesztin béketárgyalásokon és a 2003-as ún. Genfi Kezdeményezés fő izraeli megfogalmazója volt, vitaindítójában támogatta a javaslatot, míg David Frum, a konzervatív American Entreprise Institute  munkatársa, aki 2001-2002-ben George Bush beszédírója volt (ő találta ki például a hírhedt „gonosz tengelye” elnevezést), elvetette azt.          

 

A két vitaindító nagyon jól rávilágít  az amerikai politika e kérdésben tanúsított  megosztottságára. Levy rámutat arra, hogy az Egyesült Államok Izraelt még mindig jelentős pénzügyi, katonai és diplomáciai támogatásban részesíti. A zsidó állam az amerikai segélyprogram legnagyobb haszonélvezője (az idén 2,7 milliárd dollár támogatást kap, annak ellenére, hogy az egy főre eső nemzeti jövedelme már több, mint 28000 dollár), és – nyilvánvalóan Izraellel szolidarizálva – idén áprilisban Amerika bojkottálta az ENSZ antirasszista konferenciáját.

 

Álláspontja szerint Obama továbbra is fenn kívánja tartani az amerikai-izraeli különleges kapcsolatokat, de úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok akkor igazi barátja Izraelnek, ha befolyását latba vetve azt próbálja meg elérni, hogy Izrael változtasson eddigi (például a ciszjordániai zsidó telepépítkezések kérdésében tanúsított) politikáján, amely ellenkezik mind Amerika, mind pedig Izrael érdekeivel.  

 

David Frum ezzel szemben azt állítja, hogy az Obama-kormányzat már rég túl van az izraeli-arab konfliktusban tanúsított elfogulatlanságon (amely szerinte mindig is az Izrael-ellenes magatartás diplomáciai fedőneve volt), és nyíltan az Izrael-ellenes oldalra állt. Ugyanakkor nem kezeli megfelelően az Izraelt létében fenyegető veszélyt, az iráni atomprogramot. De igazán meglepőnek ő másvalamit tart. Az Eisenhowert követő amerikai elnököket – mondja Frum – „mély személyes, érzelmi kötelék fűzte Izraelhez, ami túlmutat a geopolitikán. Obama érzelmei úgy tűnik, más irányokba mutatnak. Őt egy antikoloniális narratíva mozgatja, amelyben a palesztinokat elképesztő módon a szegregációs politika alatti amerikai feketékhez lehet hasonlítani.” 

 

Stephen Walt szerint – akinek az Economist vitájában szakértőként megszólaltatott  John Mearsheimerrel közösen írt könyve az amerikai-izraeli „különleges kapcsolatok” eddigi legalaposabb áttekintése – a Levy—Frum-vita tulajdonképpen egy nagyon egyszerű kérdés körül forog. Egyik oldalon állnak azok, akik szerint az igazi egzisztenciális veszélyt a Nagy-Izraelhez való ragaszkodás jelenti a zsidó állam számára, mivel így a zsidók kisebbségbe kerülnek az általuk ellenőrzött területen, és kénytelenek lesznek egy hamisítatlan apartheid államot létrehozni, hogy megőrizhessék országuk zsidó jellegét. Ezeket a félelmeket felerősíti az izraeli ortodox és ultraortodox csoportok növekvő izraeli befolyása, bizonyos izraeli politikusok, mint például Avigdor Lieberman külügyminiszter nyíltan rasszista politikája  és az a tény, hogy a fiatal, világi izraeliek egyre nagyobb számban élnek külföldön.

 

A másik oldalon állnak azok, akik vagy aktívan támogatják „Nagy-Izrael” megteremtését (mint például az ún. evangéliumi keresztények), vagy nem hiszik, hogy a megszállás komoly hosszú távú problémát jelent. Az előbbi csoport azt szeretné, hogy az Egyesült Államok arra használja erejét és befolyását, hogy a két felet rávegye egy életképes kétállami megoldás elfogadására, mielőtt túl késő lenne. Az utóbbi viszont azt, hogy Amerika elsősorban a térség egyéb államai ellen lépjen fel, Izraellel pedig tartsa fenn a „különleges kapcsolatokat”, amit ők úgy értelmeznek, hogy feltétel és kritika nélkül támogatni kell bármit, amit Izrael csinál.                 

 

Hamarosan meglátjuk, hogy Obama – a szkeptikusokat meghazudtolva – valóban végig megy-e a Daniel Levy által vázolt úton, vagy – mint David Frum állítja – „olyan várakozásokat kelt, amelyeket nem fog tudni teljesíteni, és Amerika tekintélyét elérhetetlen célok és rosszul kijelölt prioritások mellett kötelezi el”.

 

*

 

A The Economist által megszervezett vitára visszatérve, szeretném leszögezni, hogy a lap álláspontját képviselő moderátorral csak egyetérthetünk, amikor azt állítja, hogy Amerikára mint közvetítőre mindenképpen fontos szerep hárul. Ugyanakkor magával a vitára és szavazásra bocsátott javaslattal nem lehetünk teljesen elégedettek, mert az kissé leegyszerűsíti a kérdést. Számomra nem okozott nagy meglepetést, hogy az előterjesztett javaslatra („Obama becsületes közvetítő Izrael és az arabok között”) a vitában részvevők vagy azt figyelemmel kísérők 63%-a szavazott igennel, és csak 37%-a nemmel, és így a The Economist moderátora Daniel Levyt nyilvánította győztesnek. Nagyon elfogultnak kell lennünk ahhoz, hogy Obama elfogulaltlanságát, tulajdonképpen  Izraelbarát pártatlanságát kétségbe vonjuk.

 

De a lényegi kérdés nem ez. Hanem ez: mi történik akkor, ha – mint arra, eltérő premisszákból kiindulva és eltérő célokat szem előtt tartva, de valahol mégis csak egybehangzóan a már idézett Frum és a vitában szakértőként szintén megszólaltatott palesztin-amerikai Ali Abunimah is utal – az Obama (és tanácsadói) által kijelölt fő cél (az ún. kétállami megoldás) az izraeliek és az arabok makacssága és a „speciális kapcsolatok” amerikai híveinek egyre nyíltabbá váló ellenkezése miatt valóban elérhetetlennek bizonyul?

 

Ez esetben két dolog történhet. Obama vagy bátor és jóhiszemű, de alapvetően naiv politikus, akit a kétállami megoldás kudarca váratlanul fog érni, ennek minden – rá nézve meglehetősen katasztrofális – következményével. Vagy fel van készülve erre az eshetőségre, és van elképzelése arról, mit kell tennie, ha az elkerülhetetlen bekövetkezik.

 

Olvasóimat tehát arra kérem, hogy a következő lehetőségek között válasszanak:

 

1. Obama tisztességes közvetítő Izrael és az arabok között.

2. Obama nem töltheti be a közvetítő szerepét, mert túlságosan arabbarát.

3. Obama közvetítő szerepe kudarcra van ítélve, ami aláássa egész eddigi külpolitikai stratégiáját.

4. Obama fel van készülve a kudarcra, és azt külpolitikai stratégiája még határozottabb érvényesítésére fogja felhasználni.

 

Aki megelégszik a The Economist kínálatával, az elég, ha csak az 1. és a 2. lehetőség között választ. Ám akit Obama megítélésén túl az is érdekel, mi lehet ennek az egész közvetítői szerepnek a vége, az válasszon a 3. és a 4. lehetőség között is. Elég, ha valaki csak a választott lehetőség(ek) számát (számait) tünteti fel hozzászólásában. De aki meg is indokolja választását, annak az érveire reflektálni fogok.

 

Végül, aki nem óhajt a blogon hozzászólni és szavazni, az küldjön egy emailt ide: vilagnaplo@gmail.com            

 

       

 

 


Cimkék: obama, Izrael, különleges kapcsolatok, Daniel Levy, David Frum, Stephen Walt, Nagy-Izrael

Megosztás

86 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

4. c.zsolt 2009-08-04 16:31:48
erdekes tema, velemenyem szerint csepp a tengerben es meg raadasul veszelyes csepp. Izrael nyugati tipusu civilizacio meg ha jelenlegi mentalitasa nem mondhato annak viszont ez helyzetebol adodik.
az arabok, en nem latom a nyugati civilizacioval(es ebben meg mi is benne vagyunk) leg kisebb eselyet sem az oszeferhetosegre. Talan a leheto leg light-osabb hozza allasu arab vezetesnel is "mi" a nyugat vagyunk az igazi ellenseg, es ezen nem tudnak es nemis akarnak valtoztatni.
Tehat barmifele "kozvetites" ami nem kell, hogy favorizalja az arabokat hanem csak egy kicsit is defavorizalja izraelt ugymond indirekt az arabok malmara hajtja a vizet. Szemely szerint nekem semmi bajom nincs az arabokkal, de sajnos a kulonfele vallasi vezetok altal latott legfobb igazsagot nem kivanom egy atomvillanas tukreben meglatni. Sosem lehet tudni mit hoz a jovo de az en szemszogemben ok dolgoznak a legjobban ennek lehetseges jovokepnek a megvalositasan.
3. Chris 2009-08-03 18:40:56
Egy karizmatikus VILÁGVEZETŐ el fogja hozni a békét, mivel békét köt majd sokakkal! A minap olvastam egy weboldalon, hogy Barack Obama átfogó Távol-Keleti békén dolgozik(Izrael, Palesztína, Irán és a szomszédos országok)Ez nem úgy tűnik, hogy békét köt sokakkal?? A békeszerződés 7 éves lesz. Elfog jönni itt a béke,a kérdés az, hogy MELYIK VILÁGVEZETŐ fogja ezt elérni? Barack Obama talán? Szerintem nincs messze tőle.
2. Chris 2009-08-03 18:37:14
Egy világvezető, lehet, hogy éppen Barack Obama, békét köt majd sokakkal, Izraellel, Palesztínával, Iránnal és a szomszédos országokkal egy 7-éves békeszerződéssel! A béke itt is elfog jönni, a kérdés, hogy melyik VILÁGVEZETŐ lesz az, aki ezt eléri!
1. JUDIT 2009-08-02 09:28:32
Obama túlságosan arabbarát

Szóljon hozzá!