FN Blog / Világnapló / Háborúk hava (2.)
Nyomtatás Betűméret
Háborúk hava (2.) 2010-07-19 11:56:59
Obama egyfajta tudathasadásban szenved, amikor külpolitikáról van szó.

 

Walter Russell Mead, a talán legtekintélyesebb amerikai külpolitikai szakértő (számos fontos könyv szerzője, a polcomról éppen a Power, Terror, Peace and War. America’s Grand Strategy in a World at Risk címűt – 2004 – tudtam előkapni) legújabb blogjában (amelyre csak tegnapi bejegyzésem publikálása után bukkantam rá), a következőket írja : „Vezető újságírókkal, mint amilyen Joel Klein is (Time), nem túl gyakran fordul elő, hogy egyetértsenek Fidel Castróval. Ha mind Klein, mind pedig Castro úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti háború esélyei megnövekedtek, akkor arra érdemes odafigyelni. Én történetesen úgy gondolom, hogy igazuk van.”  

 

Újabban úgy látszik, nem túl rosszak a megérzéseim. Én is idéztem Castrót is és Kleint is (bár magáról az Irán elleni háborúról egészen más a véleményem, mint Meadnek), július 7-én pedig arról írtam, hogy „Obama a jövő év első felében elő fog állni a saját, a Clinton-paraméterek logikáját követő [közel-keleti] béketervével”. Erre most Alon Pinkas, a US-Israel Institute (Rabin Center) elnöke és Izrael volt New York-i főkonzulja a Jerusalem Post július 16-i számában azt írja, hogy „Obama nem abban érdekelt, hogy jó vagy megfelelő elnök legyen. (...) Ő azt akarja, hogy a nagyok között tartsák majd számon, mint Washingtont, Lincolnt, Franklin D. Rooseveltet és Trumant.” És meg van győződve róla, hogy ha tető alá hozza az izraeli-palesztin megállapodást, akkor beléphet a nagyok klubjába.

 

„Obama nagy-stratégiája abban áll – így Pinkas –, hogy az izraelieket és a palesztinokat rábírja arra: fogadjanak el egy a Clinton-paraméterekhez hasonló keretmegállapodást. Ez a következőket tartalmazná: a Nyugati Part 90-95 százalékán létrejön egy demilitarizált palesztin állam; a három nagy telepes-közösséget Izraelhez csatolják, a két fél által elfogadott területcserével; a határtól keletre fekvő telepeket fokozatosan felszámolják, vagy lehetővé teszik számukra, hogy palesztin szuverenitás alatt maradjanak; a palesztin menekültek „visszatérési joga” csak az újonnan létrehozott palesztin államra vonatkozik; Jeruzsálemet nem fogják felosztani, de az arab Kelet-Jeruzsálem legnagyobb része palesztin lesz, és az Óváros bizonyos részei megosztott szuverenitás alá kerülnek. (...) Ha Obama úgy látja, hogy Izrael és/vagy a palesztinok következetesen intranzigens álláspontra helyezkednek, a ’Clinton-paraméterek’ hamarosan ’Obama-koncepció’-vá válnak.”

 

Mead idézett blogjában Strobe Talbottra, a Brookings Institution elnökére (és a Clinton-éra fő külpolitikai stratégájára) hivatkozik, aki londoni előadásában Obama külpolitikai filozófiáját a következőképpen összegezte: „Az Egyesült Államok leginkább azzal növelheti hatalmát, ha a nemzetközi biztonságot alátámasztó globális és regionális struktúrákat tervez és hoz létre.” A lényeg persze az, hogy az „effektív globális kormányzás” Obama elképzelése szerint a 21. században is fenn fogja tartani Amerika világelsőbbségét [pre-eminence], de nem a katonai erő, nem a kényszer alkalmazásával.

 

Mead persze – mint egy korábbi írásában ezt bővebben is kifejtette – tisztában van azzal, hogy Obama, „aki sem nem hidegvérű realista, sem nem forrófejű idealista, egyfajta tudathasadásban szenved, amikor külpolitikáról van szó”. Bár mostani blogjában úgy véli, hogy „Irán és az elnök a konfrontáció felé halad”, hiszen Irán sikere, vagyis a non-proliferáció összeomlása „mindannak a teljes, végleges és történelmi megsemmisülését jelenti, amit Obama elnök fel szeretne építeni”, „fennáll annak a lehetősége, hogy meghátrál – vagy, más szavakkal, hogy jeffersoni, visszafogottságra hajló ösztönei győzedelmeskednek egy jobb világ felépítésére irányuló wilsoni ambíciói fölött”.

 

Személy szerint még bízom abban, hogy Obama nem Strobe Talbottra, sem a nemrég szintén a Brookings-hoz átigazolt pszeudowilsoniánus Robert Kaganre hallgat (ez utóbbi – a legkifinomultabb straussi hagyományokat követve – nemrég agyba-főbe dicsérte Obama külpolitikáját, csak hogy minél biztosabban jégre vihesse), hanem öreg realista barátaira, Brent Scowcroftra és Zbiegnew Brzezinskire, akik most minden bizonnyal azt tanácsolják neki, hogy ne bonyolódjon újabb háborúba a Közel-Keleten, hanem minél előbb vonuljon ki onnan. És ha már mindenáron kényszert akar alkalmazni, akkor kényszerítse ki az izraeli-palesztin békét.


Cimkék: Egyesült Államok, Irán, Izrael, háború

Megosztás

7 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

5. Northman 2010-08-12 11:04:45
Előbb utóbb úgyis ölni fogjuk egymást olajért vagy vízért ( most úgy tűnik előbb a vízért) Mint az őskorban egy döglött mamutért. Szóval nem sok minden változik.. És a parát sem értem annyira: Ki is használt eddig a bolygón először atomfegyert? Irán?
4. B.V. 2010-08-10 17:02:12
"2010: a harmadik világháború novemberben kezdődik és 2014 októberéig tart. Vegyi és nukleáris fegyvereket is bevetnek"
(BabaVanga)
3. filo 2010-08-08 23:50:58
Iránt ki kell ütni, különben baj lesz.
2. * 2010-07-23 04:02:25
Irán hajlik majd a megegyezésre, amint az USA katonai erői szabaddá válnak. És az USA érdeke is inkább a békés rendezés.

Úgy is mondhatjuk: Irán sorsa idén nyáron dől el, Afganisztánban.
1. KP 2010-07-19 23:42:24
Persze, hogy tudathasadásos... ép ésszel nem vonulhat ki a Közel-Keletről, neki megfelelő rendet tenni nincs ereje (meg ha lenne sem biztos, hogy merné használni a mai sajtóviszonyok közepette)... Hát járja a Kállai kettőst és szorít, nehogy valami nagy balhé alapjaiban borítsa meg a status quo-t.
Amugy az Izraeli kérdés valójában a legjelentéktelenebb: erőforrások nélküli, stratégiailag jelentéktelen terület. Színtiszta aberráció, hogy mennyit kínlódnak vele.

Szóljon hozzá!