FN Blog / Világnapló / A nagy felbomlás
Nyomtatás Betűméret
A nagy felbomlás 2011-03-03 14:57:05
A nagy felbomlás egyelőre csak a kezdeteknél tart.

 

Bár Dante óta tudjuk, hogy a jóslás (egy kis eufemizmussal: geopolitikai előrejelzés) komoly kockázatokkal jár (nem csak azért, mert esetleg nem válik be, hanem akkor is, ha beválik, hiszen az ilyesmi Isten privilégiuma), a történelem meglódulása idején nem lehet lemondani róla.   

 

Mindezt csak azért mondom, mert az arab világ újabb és újabb országokat elérő forrongását látva eszembe jutott egy régebbi írásom (A nagy átrendeződés), amelyben Rami G. Khourit, a bejrúti Daily Star című napilap volt főszerkesztőjét és vezető külpolitikai kommentátorát idéztem, aki akkor – a zsákutcához vezető iraki intervenció következményeit elemezve – rámutatott, hogy a Közel-Keleten egy az irakinál sokkal mélyebb válság nyilvánvaló jelei mutatkoznak.

 

Mivel a libanoni szakértő 2007. március 3-án megjelent cikke most már nem szabadon letölthető, saját – 2007. március 10-i – cikkem pedig már nem szerepel a Magyar Hírlap archívumában, összefoglalom gondolatmenete lényegét.  

 

„Egy olyan történelmi folyamat tanúi vagyunk – írta Rhami –, amelyben az európaiak által 1920-ban megteremtett közel-keleti államrend felbomlóban van, vagyis elkezdődött a nagy arab átrendeződés.” A bomlási folyamatnak az amerikai intervenció következményeivel küszködő Irak a fő mozgatója, amely immár nem tekinthető koherens, legitim és életképes államnak.

 

Libanon és Palesztina fél évszázada viaskodik az államiság kérdésével, Szudán úgy pörgeti szerteszét vallási, nemzeti és törzsi komponenseit, mint valami centrifuga, és más arab országok is súlyos belső feszültségekkel küszködnek.

 

Ennek az eszmefuttatásnak az én számomra akkor az a része tűnt a legérdekesebbnek, amely kiemelte, hogy a közel-keleti államokat ugyanazok az első világháborúban győztes hatalmak hozták létre – 1920-ban –, amelyek az életképtelenné vált Jugoszláviát és Csehszlovákiát is megteremtették.

 

Ma viszont – az arab államokat egymás után hatalmába kerítő forrongás közepette – a 2007-es libanoni cikk befejező része a leginkább figyelemre méltó. Íme: „A rövid távú pánik, a középtávú zűrzavar és a hosszú távú céltalanság jellemzi jó ideje az amerikaiak, a britek, az arabok, az izraeliek és az irániak térségbeli politikáját. Ez most, amikor lezárul egy korszak, nyilvánvalóbb, mint valaha. De a nagy felbomlás egyelőre csak a kezdeteknél tart. Hátborzongató dolgok fognak még következni.”

      

Hogy pontosan mi, azt persze nem tudjuk. De a dolog lényege azt hiszem, a következő. Egyszerre kerültek válságba mind azok a mesterségesen létrehozott nemzetállamok, amelyeknek már nem volt idejük arra, hogy igaziból kiépüljenek, mind pedig a hagyományos nemzetállamok, amelyek viszont kimerülőben vannak.

 

Ugyanakkor semmi jele annak, hogy olyan új – nemzetállamok fölötti – birodalmi struktúrák jöjjenek létre, amelyek képesek volnának egy új, pontosabban régi-új regionális és globális rendet megalapozni. Sőt – az Európai Unió válságát látva – azt kell mondanunk, hogy még azok a felemás integrációs formák is felbomlóban vannak, amely eddig úgy-ahogy kiépültek.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy a világ, amelyben élünk, egyre kaotikusabbá válik, ennek minden – felszabadító és ijesztő – következményével.  Ami persze megint csak jóslás (egy kis eufemizmussal: geopolitikai előrejelzés), és ilyenkor illik újból elővenni a Pokol 20. énekét.  

 


Cimkék: Közel-Keleth, EU, birodalom, nemzetállam, előrejelzés, Jóslás

Megosztás

15 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

1. Székely Alkibiadész 2011-03-04 23:43:39
A felbomlásnak, amelyről manapság sok szó esik, geopolitikán kívüli okai is vannak. Sőt! A puha hatalom, a geoökonómia, a hálózati-, a laza-, a rugalmas-, a gazdasági kormányzás és hasonló szlogenek azt sugallják, hogy sok tekintetben tervezett, némiképp ellenőrzött felboml(aszt)ás zajlik, egy új kormányzási stílus, ami után a hard politics, de a politikatudomány is csak kullognak, mint Minerva baglya. A hosszú távú előrejelzés azért is nehéz, mert a vágyak, az értékek és a félelmek vegyülnek bele. A nemzetközi szereplők a legtöbbször képmutatók, vagy idealista önámítók, esetleg csalók és hazugok. Az elemzőnek ezeket is be kell számítania.

Véleményem, hogy a felbomlással szembe kell nézni, annak a jobbik, a "felszabadító" oldalát kell meglátni, tisztázni kell milyen alapértékek mentén irányítsuk, kritizáljuk a folyamatokat.

Minden esetre én a CFSP és egy formálódó Europolisz szempontjából elfogadhatónak tartanék egy líbiai beavatkozást ("békefenntartást"), ami szerintem lassan kiérlelődik, ha Kadhafi bukása váratna magára. ... a Robert Cooper által kifejtett keretek között, egyetértve annak következtetéseivel is (www.demos.co.uk/publications/thepostmodernstate).

Szóljon hozzá!