FN Blog / Világnapló / A vég és a kezdet
Nyomtatás Betűméret
A vég és a kezdet 2011-10-13 10:44:26
Németország immár nem akarja eljátszani a Jóságos Rénszarvas szerepét.

 

Naivitás volna azt képzelni, hogy az Európai Uniót a szolidaritás, a közös európai értékek feltétlen tisztelete vagy a közös európai identitás ereje tartja össze. Mindez persze nagy szerepet játszik az ún. közbeszédben, az integrációról szóló szövegekben és szövegelésekben, de valójában az egység alapja a nemzeti önérdek. Az Európai Unióval tehát az a fő baj, hogy miközben a szolidaritás és a közös célok nemes eszményei állnak a középpontjában, a jelentősebb tagállamok továbbra is a hagyományos európai hatalmi politika önző és destruktív logikája szerint viselkednek, de a kisebb tagállamok is, amelyek nincsenek abban a helyzetben, hogy összeurópai szintű hatalmi politikát folytassanak, minden fontosabb döntés esetében a nemzeti önérdeket, vagy csúnyább szóval: a nemzeti egoizmust tartják szem előtt.

 

Amin nincs mit csodálkozni, hiszen az Európai Unió nem szövetségi állam, hanem szuverén nemzetállamokból áll, amelyek csak ott és annyiban fogadják el a nemzetekfölötti integráció bizonyos elemeit, ahol és amennyiben azok megfelelnek nemzeti érdekeiknek.

 

Ez már a kezdet kezdetén megmutatkozott. Amikor Franciaország 1949-’50-ben rádöbbent, hogy a szovjet fenyegetés miatt a nyugati szövetségesek által megszállt Németországot nem lehet kiközösíteni a nyugati szövetségi rendszerből és gazdasági talpraállása létfontosságú a kommunizmussal való hosszú távú küzdelemben, úgy döntött, hogy létre kell hozni a szoros francia-német együttműködésen alapuló Európai Szén- és Acélközösséget, hogy a német nehézipart (ami ugyebár a hadiipar alapja) európai (értsd: mindenekelőtt francia) ellenőrzés alá lehessen vonni. A németek akkor ebbe a későbbi Közös Piacban kiteljesülő, francia politikai hegemónia alatti gazdasági integrációba belementek, mert Hitler őrült rendszere és a második világháború miatt bűnösnek érezték magukat, és ki akartak törni elszigeteltségükből.

 

Amikor a kommunizmus összeomlása és a berlini fal 1989-es leomlása lehetővé tette a német újraegyesülést, nemcsak Thatcher asszony, Nagy-Britannia miniszterelnöke esett pánikba, hanem Mitterand francia elnök is, aki attól félt, hogy a megnagyobbodott, nyolcvanmilliós Németországot már nem fogja tudni politikai értelemben ellenőrzése alatt tartani.

 

Ekkor kötötte meg Mitterand és Kohl német kancellár az euró-paktumot, amelynek értelmében Franciaország a német márka feladásáért cserébe tudomásul vette, hogy Németország bekebelezze az NDK-t, vagyis hát a szövetségi állam keleti tartományait.   

 

Ez a taktikai alapokon létrehozott közös európai pénz, pontosabban az alapján álló felemás – mert a tényleges gazdaságpolitikai integrációt nélkülöző – politikai konstrukció most súlyos válságba került. Kiderült ugyanis, hogy az euró-övezetbe amolyan kakukktolyásként bekerült görög állam csődjét (lényegében: a görög államadósság legalább felének az elengedését) már nem lehet elkerülni, ami viszont láncreakciót fog elindítani, és veszélybe sodorja a szintén nagyon eladósodott spanyol és olasz államot is.

 

És ekkor jöhet el az igazság órája, mert ki fog derülni, hogy végső soron a dél-európai államokat eddig finanszírozó francia és német bankok fognak veszélybe kerülni. Pontosabban – a két ország gazdasági teljesítőképessége és pénzügyi ereje közötti lényegbevágó különbség miatt – : a francia bankok, amelyek el fogják veszíteni a Dél-Európába kikölcsönzött milliárdjaik jelentős részét, és csődbe fognak menni, mert a francia gazdasági és pénzügyi rendszer nem elég erős ahhoz, hogy saját erejéből feltőkésítse – vagyis megmentse – őket.

 

Az elkerülhetetlen megrázkódtatás természetesen Németországot is eléri, de a német gazdaság és a német állam a jelek szerint meg tud bírkózni ezzel a feladattal. De immár nem akarja eljátszani a Jóságos Rénszarvas szerepét, vagyis nem fogja – nem tudhatja – bevállalni, hogy a görög, az ír, a portugál, a spanyol, az olasz után most már a francia szánkót is ő utána kössék.

 

Ez az 1950-ben elkezdődött európai integráció alapját alkotó francia-német tengelynek a végét jelentheti. És egyben valami újnak a kezdetét.    

 

 


Cimkék: EU, Németország, franciaorszag, integráció, euró

Megosztás

5 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Szóljon hozzá!