FN Blog / Világnapló / Európai anzix
Nyomtatás Betűméret
Európai anzix 2011-11-17 12:58:42
Nem sok idő maradt az euró megmentésére.

 

A Financial Times gazdasági rovatának vezetője, Chris Giles a kitűnő Gideon Rachman blogjára ma hajnalban feltett  beszélgetésben azt mondta, hogy Görögország, Olaszország és Spanyolország után most már komoly nyomás alá kerültek Franciaország, Belgium és kisebb mértékben Hollandia, Finnország és Ausztria állampapírjai is, vagyis gyakorlatilag mindenki bajban van, a németeket kivéve.

 

A mindenkit nemcsak az euróövezetre kell érteni, mert például Sir Mervyn King, a Bank of England kormányzója arra figyelmeztet, hogy az euró körüli bizonytalanság miatt az angol bankok sem jutnak a hitelpiacon elég pénzhez, ami az angol gazdaságot az amerikai Lehman Brothers befektetési bank 2008-as összeomlása utánihoz hasonló válságos helyzetbe juttathatja.

 

„Fogalmunk sincs, hogyan fogják az euró válságát megoldani” – jelentette ki az angol főbankár, és ezt a tanácstalanságot nyugodtan kiterjeszthetjük az egyes országok politikai helyzetére is. Görögországban Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank volt alelnöke az új miniszterelnök, aki nemcsak technokratákkal vette körül magát, hanem több olyan miniszterrel is, akik annak idején a görög katonai huntával álltak kapcsolatban (lásd itt és itt). A koalícióba bekerült szélsőjobboldali ortodox párt vezetője, Karatzaferisz máris figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy országmentő akciója során nemcsak a gazdaság, hanem a nemzeti méltóság összeomlását is el kell kerülnie.

 

Közben a lakosság lázong, és most mindenki azt figyeli, hogy a katonai rezsim bukásához vezető 1973-as diákmegmozdulás mai harminckilencedik évfordulóján mi lesz, mert a diákok és a szakszervezetete nagy tüntetésre készülnek az új kormány ellen.

 

Olaszországban Berlusconi Európa és a piacok által kikényszerített lemondása, és Mario Monti volt EU-komisszár, akit mindenki csak „professzor”-ként emleget, kizárólag gazdasági szakértőkből, diplomatákból és katonatisztből álló kormányának a kinevezése után egyelőre nyugalom van. De az olasz állampapírok jegyzése egyetlen napos látszólagos normalizálódás után már megint ugyanolyan válságos szinten áll, mint azelőtt.

 

Feltehetően azért is, mert mindenki tudja: igazi politikai háttér nélkül ez a kormány sem lesz képes elfogadtatni a kemény megszorító intézkedéseket. Claudio Tito, a római La Repubblica kommentátora szerint könnyen előfordulhat, hogy az új kormány a „senki kormánya” lesz. És az sem valami biztató előjel, hogy a szélsőségesen demagóg és idegenellenes Északi Liga máris „fehér kesztyűs puccs”-ról és bankárkormányról ír lapjában, az Il Foglioban, és beszél-beszél, végeérhetetlenül, a Radio Padania talk-show-jában. És még humorizálni is van kedve, megköszönve a francia-német direktóriumnak, hogy egyelőre még hagyják őket  olaszul beszélni.

 

Mely direktórium egyébként ha nem is recseg-ropog, mint a brit tudósítások és  kommentárok vélik (lásd itt és itt), mindenképpen kritikus szakaszához érkezett, mert Sarkozy világossá tette, hogy az euró most már csak akkor maradhat fenn, ha az Európai Központi Bank közbelép. Egyedül a frankfurti pénzintézet lehet képes – a maga gyakorlatilag korlátlan, mert ha a szükség úgy kívánja, az amerikai központi bankhoz hasonlóan a bankóprést is bevető eszközeivel – megmenteni az eurót.

 

Merkel kancellárasszony, aki az utóbbi időben egyre többet emlegeti nagy integráció-párti elődeit, Konrad Adenauert és Helmuth Kohlt, és Európát a CDU lipcsei kongresszusán – hozzájuk hasonlóan – „sorsközösség”-nek nevezte, most már lehet hogy hajlana is erre, de a német alkotmány őre, a karlsruhei bíróság és nem utolsó sorban a Bundesbank elnöke határozottan ellenzi

ennek a csodafegyvernek a bevetését.     

           

Vagyis tökéletes a zsákutca, idő pedig nem sok van. A jegyzetem elején idézett Chris Giles szerint maximum két-három hónapig tartható a jelenlegi bizonytalan helyzet.

 

*

Amúgy a nagyváradi magyar egyetenmen, ahol tanítok, épp belekeztem egy hároméves kutatásba (munkatársaimmal, Toró Tiborral és Horváth Sz. Istvánnal együtt) a magyar nemzeti hegemónia száz évvel ezelőtti dilemmáiról, különös tekintettel a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Szatmár-Máramarossziget által alkotott területsávra, no meg az első világháborúra. Ezért ne lepődjenek meg olvasóim, ha időnként azt a másik – iszonyúan távoli és mégis olyan közeli – korszakot is belekeverem (hol egészen konkrét formában, hol csak áttételesen) ezutáni írásaimba.

 


Cimkék: euró, integráció, első világháború, Görögország, Olaszország, franciaorszag, Németország

Megosztás

3 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Szóljon hozzá!